A Masters of Sex egyrészről teljesen kiszámítható sorozat, hiszen főszereplőinek története igaz történet. Nemcsak azt lehet tudni, hogy az ötvenes években az emberi szexualitást kutató William Masters és Virginia Johnson végül sikeresen publikálták forradalmi tanulmányukat, hanem azt is, hogy mi történt velük a magánéletben.
De nem is emiatt lett az ősz egyik legjobb sorozata.
A fentiek tükrében klasszikus értelemben vett spoilerekről nem beszélhetünk a folytatásban, de ha valaki nagyon érzékeny az ilyesmire, az óvatosan olvasson tovább.
Ugyanis aki elkezdi nézni a Masters of Sexet, annak hamar leesik, hogy Masters és Johnson között előbb-utóbb történni fog valami, és igazából nem is lehet tikot csinálni abból, hogy a két kutató a hetvenes évek elején össze is házasodott. (Itt van egy idővonal az eseményekről, azaz a szexualitás száz évéről a sorozat hivatalos oldaláról.)
Pont emiatt nem is az az érdekes, hogy mi fog történni, hanem az, hogy hogyan. Ráadásul az események nem haladnak rohamtempóban, így a sorozat második évadját is berendelték.
A történet elején Masters még első feleségével él, Johnson pedig egyedül neveli két gyerekét. Egyrészről az ő szakmai és emberi kapcsolatuk alakulása a központi történés (Masters házasságában amúgy a gyermekvállalásból is problémák adódnak), másrészt pedig maga a forradalmi kutatás, amelynek során azt vizsgálják, mi zajlik le az emberi testben orgazmus közben.
Masters és Johnson a valóságban
Az előbb egy bordélyházban, később már kórházban folytatott kutatás során különböző társadalmi helyzetű emberekkel interjúznak, és a beszélgetésekből kiderül, hogyan gondolkoztak a szexről, és élték meg azt az ötvenes években. A technikai részleteken túl természetesen hangsúlyos nők alárendelt szerepe és az előítéletekkel való küzdelme a korban.
A mellékszereplők történeteiben jó, hogy hiába sekélyesek néha vagy bicegnek kicsit dramaturgiailag, pont annyi ideig tartanak és maradnak érdekesek, ameddig kell, és folyamatosan érkeznek az új szereplők is. Annak például nagyon megörültem, amikor a hetedik részben a kórházigagató felesége szerepében feltűnt, és onnantól a képernyőn is marad Allison Janney (C.J. Az elnök embereiből), de a kevésbé ismert mellékszereplők is jól teljesítenek (például Annaleigh Ashford, Teddy Sears, vagy Johnson feleségének a szerepében Caitlin Fitzgerald). Az igazgatót Beau Bridges játssza, az ő története azonban nem valódi, csak a sorozat kedvéért találták ki.
(Ne feledjük, hogy a Masters of Sex alapja a Masters és Johnson igaz történetét bemutató könyv, aminek az írója, Thomas Mailer lelkesen kommentelgeti a különböző portálok epizódokat kibeszélő cikkeit, és egy csomó érdekességet is elárul, például a Hitfixen.)
Masters és Johnson szerepében Michael Sheen és Lizzy Caplan remekelnek. Előbbi önző, istenkomplexusos, a problémákat önmaga előtt letagadó karakterét nehéz eleinte megkedvelni, de finoman adagolva egyre többet tudunk meg személyiségéről (kötelezően megjelenik egy gyerekkori trauma is), és kivívja a szimpátiát, Lizzy Caplan pedig a független és kíváncsi Johnsont alakítva egyszerre drámai és komikus, tanácstalan és céltudatos, erős és gyönge.
Mivel az ötvenes-hatvanas években játszódik, a Masters of Sex sem kerülhette el, hogy összehasonlítsák a Mad Mennel. A nők társadalmi helyzetének megjelenése persze erős párhuzam, de ami például a díszleteket illeti, a MoS sokkal kevésbé nagyszabású és színpadias, mint a Mad Men, és nincs benne gátlástalan hedonizmus sem.
Mivel az ötvenes években járunk (és egy teljesen más közegben), a szexben sok a tabu, a legnagyobb devianca pedig, ami eddig megjelent a Masters of Sexben, az a homoszexualitás.
Sok téma van tehát a Masters of Sexben, a történések fő iránya pedig ismert tények mentén halad, de emiatt nem veszít az érdekességéből a sorozat. A karakterépítés és -dráma nagyon erős benne, és nagyon jól eltalálták az alsztorik arányát és milyenségét is, a castingot pedig már eleget dícsértem fentebb.
A Masters of Sex intelligens sorozat, egyszerre könnyű és mély, továbbá finom humor, hétköznapi tragédiák, és egy csomó jó párbeszéd jellemzi. Mindez pedig hanyag eleganciával elővezetve elég ahhoz, hog az ősz egyik legjobb sorozatának nevezzük.
Az illusztrációk Brett Affrunti munkái, a stábfotó a Hollywood Reporter oldaláról jött, a sorozathoz készült felvilágosító plakátokat pedig itt mutattuk meg.
Kereső
Olvasóim
